A tegnapi napom nagyon durva volt, hat óra munka után elmentem TDK-zni, ami 16-20ig tartott. /Közben a munkahelyi karácsonyon kellett volna lennem a kerekestelepi reftemplomban, de nem tudok osztódni úgyhogy azt kihagytam/.
A tdk tudományos diákköri konferenciát jelent - ha valaki nem lenne képben felsőoktatási dolgokban-, egy verseny, van egy témád, írsz-kutatsz, a helyi fordulón előadod hol állsz éppen, ha azt mondják okés a dolog még van pár heted megírni véglegesre a témát, ha arra jó pontokat kapsz bejutsz egy országos döntőbe, ahol szóban kell előadni és megvédeni a dolgozatot.
Szóval tegnap a helyi forduló volt, tíz percben kellett beszélni a témánkról, ami a debreceni egyetem hallgatóinak alkohol és drogfogyasztással kapcsolatos attitűdjei... egész jók lettek a diák, viszont tanulság, hogy vigyáznom kell arra, hogy jobban fókuszáljak, nagyon rövid ez az idő, túl sok mindenről szerettünk volna beszélni kis szerzőtársammal. :)
Amúgy a politológusok és szocosok egy szekcióban vannak, a társadalomtudományiban, közös volt a helyi forduló is. Meglepett, hogy míg a saját szakmámhoz kapcsolódó témák mennyire nem bírtak lekötni, unalmasak-kiszámíthatóak voltak, addig a politológus srácok témái teljesen felkeltették a figyelmemet, érdeklődésemet... volt szó a dárfúri konfliktusról, a mianmari demokrácia lehetőségéről, Omaba netes kampányfogásairól, tök izgi volt, miattuk megérte ottlenni.
Tantárgyak közül is a politológiai témájuakat szerettem legjobban az egyetemen, lehet egyszer még ilyen irányban is tanulgatok, legalábbis hobby szinten.
Végül azt hiszem mindenki továbbjutott, sajnos mifelénk nincsen olyan nagy tolongás ilyen rendezvényeken úgyhogy akin látják, hogy picit is foglalkozott a témával továbbengedik... nem is tudom, hogy azért mert nem tudnak a hallgatók róla, vagy egyszerűen nem érdekli őket. (Pedig a tdk jó, publikációs lehetőség, pluszpont a felvételin, az ösztöndíjigénylésnél, és egy tök jó buli, a tavalyi pécsi élménybeszámolóm elolvasható itt).
Január 5-ig kell leadnunk a tanszéken a kész dolgozatot, úgyhogy felkötöm az alsóneműt. :)
Utolsó kommentek